Hévíz a Dunántúl egyik legfontosabb gyógy-és idegenforgalmi központja. 1995-ben ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját. A kétszáz év alatt a Hévízi-tó nemcsak Európában, de az egész világon ismertté vált. Generációk sora dolgozott azon, hogy az egykor Keszthely határához tartozó „hév-vizet” kiemeljék az ismeretlenségbõl. Korabeli dokumentumok alapján a fürdõ egykori tulajdonosa gróf Festetics György teremtette meg elõször annak lehetõségét 1795-ben, hogy már a rómaiak által is ismert melegvizû tó mellett az ide érkezõ vendégek szállást és orvosi ellátást kapjanak. A tó a világ legnagyobb, 4,4 hektár területû tõzegfenekû melegvizû gyógytava, amelynek közel 37 méter tölcsérszerû mélyedésben levõ forrása naponta körülbelül 86 millió liter vizet ad. A tó vizének hõmérséklete nyáron 33-36 C, a nagy szabad felületeken is csak 23-25 C-ra hûl le. A víz gyógyhatása a világon egyedülálló, összetételénél fogva kiválóan alkalmas rheumatikus mozgásszervi megbetegedések, valamint egyes nõgyógyászati betegségek kezelésére. A tradicionális gyógymódok – mint a súlyfürdõ, iszappakolás és masszírozás – mellett számos korszerû fiziko-és balneoterápiás eljárás, vital és wellness programok vehetõk igénybe. A hévízi kúra nemcsak rehabilitációra való, hanem egyaránt szolgálja a megelõzést, pihenést és a felfrissülést is. A fürdõ egyik érdekessége a cölöpökre épített fürdõház, amely talán egy kicsit Velencét idézi. Ezek az épületek a folyamatos felújításokat követõen a múlt század eleje óta állnak a tó fölött, meghatározva egy építészeti stílust, ami csak Hévízre jellemzõ.

Hévíz jelenleg Magyarország egyik legjelentõsebb fürdõhelye, „ahol meghal a bánat”, ahol minden vendéget sok szeretettel fogadnak, legyen az magyar vagy külföldi, beteg vagy egészséges, gazdag vagy kevésbé tehetõs, hiszen valahol mind egyformák vagyunk. Emberek, akik a „csodatóban” fürödve talán rájövünk arra, hogy minden emberi gyarlóság, minden „politikusnak” mondott lépés milyen nevetségesen „földi” a természet nyugalmához és felsõbbrendûségéhez képest.